Több mint 10 évig nem tudott fia létezéséről Vajtó Lajos

házasság Vajtó Lajos Fésűs Nelly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fésűs Nelly férjéről, Vajtó Lajosról közismert, hogy nem igazán hitt a család szentélyében. Nem akart se házasságot, se gyereket. Azonban amikor a színésznővel találkozott minden megváltozott, sőt elárult egy régi eseményt az életéből, ami szintén sok dologra ráébresztette.

Több évig semmit nem tudott első gyermekéről. Fia, Richárd ma már 31 éves, de apjával való első találkozásakor tizenöt esztendős volt. Azóta pont annyi idő telt el, míg amennyi ideig nem volt a fiú életében az üzletember. Nehéz találkozás volt mindkettejük számára, de szerencsére hamar közös nevezőre jutottak.

„Miután leültünk beszélgetni, és megbeszéltük, hogy mi a fontos az értékrendünkben, onnantól nem volt kérdés, hogy ő az én fiam, és a nevemre vettem" - mondta Lajos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.