Hosszú Katinka visszatért: már hiányolta a versenyzést

úszás Hosszú Katinka koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Nemzetközi Úszóliga (ISL) hat hét alatt szeretné felhozni arra a szintre Hosszú Katinkát, amilyen februárban volt, valamint kitért az előző hónapok nehézségeire és a tokiói olimpiára is az M1 műsorában.

A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap és hétfőn versenyzett újra csapatával, az Ironnal a Duna Arénában zajló ISL-ben. Az első napon azonban nem úszott túl jól, bele kellett rázódnia.

"Fura volt nagyon versenyezni, legutóbb ilyen szinten februárban versenyeztem, sok idő eltelt azóta. Fejben tudtam, hogy mit kell csinálni, de fizikálisan még nem tudtam úgy teljesíteni, ahogy akartam. Aztán a második napon sikerült két győzelmet aratnom" -célzott a 200 méter pillangón és 400 méter vegyesen elért sikerére., majd hozzátette, hogy a huzamosabb kihagyás után a teste elszokott az ilyen fajta terheléstől.

Forrás: MÚSZ / Derencsényi István

mondta az IronLady.

Katinka rendkívül boldog volt és büszke arra, hogy ismét ilyen nívós versenyt rendeztek Budapesten.

"Szerintem sehol máshol a világon nem sikerült volna ezt így megrendezni, és ráadásul egy ilyen létesítménnyel. Nagyon szigorú az egészségügyi protokoll a Margitszigeten és a Duna Arénában is, de mindenki nagyon fegyelmezetten követi az előírásokat. Mindenki hálás, hogy versenyezhetünk és újra együtt vagyunk"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.