Legalább másfél milliót csalt ki az emberektől az internetes csaló: több mint 200 embert vert át

Forrás: pixabay.com -
átverés internetes csalás millió internet csalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vádat emeltek a 29 éves nő ellen, miután kiderült, hogy valótlan internetes hirdetésekkel vert át 221 embert.

A vádlott nehéz körülmények között élt, ezért 2018 májusától 10 hónapon keresztül ruházati és háztartási termékeket kínált eladásra az interneten. A probléma csak az, hogy a nő ezekkel a termékekkel soha nem rendelkezett.

Hirdetéseire az ország minden részéről jelentkeztek, elutalták előre a termékek ellenértékét, azonban az összeg beérkezésekor ő nem adott fel semmiféle csomagot. Az utalás után mindenhonnan törölte a profilját, így elérhetetlenné vált a vevők számára.

2019 márciusáig összesen 221 vevőt sikerült átvernie, akiknek egyénenként 50 ezer forint alatti kárt okozott, egy személyt leszámítva.

A csaló több mint 1.5 millió forintot zsebelt be áldozataitól, a befolyt összeget pedig a saját és a családja megélhetésére költötte. A Siófoki Járási Ügyészség a büntetlen előéletű, a bűncselekmények elkövetését beismerő nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta – írja az ügyészség.

Forrás: pixabay.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.