televízió Majka koronavírus műsorvezetés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majka újabb videóval jelentkezett a saját csatornáján. 

Ahogy azt korábban megírtuk, Majka is elkapta a koronavírust, sőt sajnos kórházba is került. A rapper állapota azonban szerencsére nem kritikus, ettől még persze kezelésre szorul. A kórházból rendszeresen tölt fel videókat a saját csatornájára, amelyekben igen sok témát érint.

Nemrég például elmondta, hogy már nem igazán akar tévézni, és nem azért, mert nem élvezte, vagy mert nem keresett vele elég jól, hanem mert mostmár igyekszik olyan dolgokat elvállalni, amikhez valóban kedve van. A televíziózás azonban már "ki van pipálva", most inkább az a cél, hogy független lehessen.

"Az első és legfontosabb feltétel, hogy független legyek, például. És ez egy nagyon fontos dolog. Hogy ha mondjuk innen kimegyek, akkor azt is elterveztem, hogy szeretném tovább csinálni ezt a csatornát, hanem máshogy - nyilván nem covid-napló 2317 -, hanem, hogy szeretnék olyatt csinálni például, hogy elmenni számomra érdekes emberekhez a lakásukba. Megkérdezni tőlük két mondatot, ami érdekelhet" - mondta Majka.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.