párkapcsolat párkapcsolati tanácsok titok szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A boldog kapcsolat nem csak azokon a dolgokon alapul, amelyeket egymásért teszünk. Épp ellenkezőleg: azok a dolgok is hozzájárulnak a kiegyensúlyozott párkapcsolathoz, amiket nem teszünk meg.

A bizalom és a megfelelő kommunikáció két nagyon fontos dolog egy párkapcsolatban. E két dologért sokat kell dolgoznunk, ám a párkapcsolat egyensúlyában legalább akkora jelentőséggel bír az is, amit nem teszünk meg. Eláruljuk, milyen trükkökre esküsznek a boldogságban élő szerelmesek.

Nem hasonlítják egymást másokhoz

Az Instagramon és a Facebookon mindenki csak az élet szép oldalát emeli ki, de ne hagyjuk, hogy ez megzavarjon! Minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, még akkor is, ha ezeket senki sem reklámozza a közösségi oldalán. Ne hasonlítsuk tehát magunkat senkihez, minden párkapcsolat egyedi.

Ne próbálnak meg a másik gondolataiban olvasni

Egy hosszú kapcsolatban kiismerjük a párunkat, és valószínűleg sokkal többet tudunk róla, mint mások. Ám ez nem azt jelenti, hogy tudunk az ő fejével gondolkodni. Jobb nyíltan beszélni egymással, mint azt találgatni, hogy mit gondol a másik.

Ne próbálj a másik gondolataiban olvasni, inkább beszéljétek meg a dolgokat! Forrás: Shutterstock

Nem várnak semmit cserébe

Ahhoz, hogy egy párkapcsolat működjön, ne várjunk mindig valamit cserébe a saját kedvességünkért. Inkább örüljünk annak, ahogyan a partnerünk reagál a gesztusainkra. Ez sokkal többet ér, mint bármilyen kierőszakolt ellenszolgáltatás.

Nem titkolóznak

Egy boldog párkapcsolatban nincsenek titkok. Oké, a kivételek erősítik a szabályt: a születésnapi meglepetéseket megtarthatjuk magunknak. Soha nem szabad azonban olyan dolgokat magunkban tartani, ami árthat a kapcsolatnak. A bizalom minden kapcsolat alapja. Ha ez sérül, akkor kártyavárként omlik össze minden.

Nem élnek a múltban

Mindenkinek, tehát a partnerünknek is van múltja. Mivel ez a téma meglehetősen népszerűtlen, fogadjuk el egyszerűen azt, ami történt, ne feszegessük folyton a régi dolgokat. Nézzünk inkább együtt előre!

Nem rontanak ajtóstul a házba

Ha hajlamosak vagyunk a párunkon levezetni a feszültséget, igyekezzünk legalább a megfelelő időpontot megválasztani ehhez. Ha a szerelmünk éppen hazaért, és látjuk, hogy nehéz napja volt, ne pakoljunk még rá a saját problémáinkból is. Várjunk inkább egy megfelelőbb pillanatra, és ki tudja, lehet addigra a frusztráció is elmúlik.

Nem rontanak ajtóstul a házba Forrás: Shutterstock

Nem vesznek észre minden hibát

Legyünk őszinték, senki sem hibátlan. Ahelyett, hogy folyton mérgelődnénk egy-egy rossz szokás miatt, koncentráljunk inkább a másik jó tulajdonságaira. Ha ezt szorgalmasan gyakoroljuk, egy ponton túl már észre sem vesszük a hibákat.

Nem kísértik a szerencsét

Szerelem, eljegyzés, házasság: sokan ragaszkodnak ehhez a sorrendhez. Bizonyos kor felett nyomás alá kerülhetünk, és sietettnénk a történéseket, ezért könnyen előfordulhat, hogy a következő lépést ráerőltetjük a partnerünkre. De vigyázat, a párkapcsolat nem maraton, élvezzük ki inkább az egyes időszakokat.

Nem rejtegetik a valódi személyiségüket


Amíg egy kapcsolat friss, mindkét fél a legjobb oldalát próbálja mutatni. De nem szabad rejtegetni a valódi személyiségünket egy pillanatra sem, mert hosszú távon szakításhoz és rengeteg konfliktushoz vezet. Ha tényleg szeret bennünket a partnerünk, akkor elfogad olyannak, amilyenek vagyunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.