Megszólalt Curtis: ezt gondolja a futballtól való eltiltásáról

Curtis, Instagram -
Újpest Széki Attila mérkőzés Curtis eltiltás botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Botrányba fulladt a legutóbbi, Issimo elleni futballmeccs, ahol kiállították a népszerű rappert, Curtist, akinek a nagy visszatérése után ez volt a második meccse. Az ominózus mérkőzésen egy évre eltiltották az Újpest focistáját, aki most elmesélte, hogyan éli meg a kialakult helyzetet. 

Curtis novemberben igazolt le az Újpest Futsal Clubhoz, azonban a második mérkőzése után egy év eltiltást kapott, mivel a meccsen lökdöste, fojtogatta az egyik ellenfelét - írja a Bors.

"A vita hevében engem sokkal inkább a szívem, mint a fejem irányít. Ha tudnám mindig előre, hogy hibázni fogok, akkor nyilván nem követném el a hibákat egyáltalán, de utólag mindegyikből tanulok és azonnal megpróbálom helyrehozni a dolgokat!

Szeretnék még focizni és nagyon jólesik nekem, hogy még az ellenfél is nekem adott igazat ebben a szituációban! Bízom benne, hogy a másodfokon majd enyhítenek az eltiltáson"

- mondta a Blikknek a rapper.

Széki Attila „Curtis” újra az Újpestben Forrás: http://ujpestfutsal.hu/

Curtis arról is mesélt, hogyan érzi magát a bőrében és azt is elárulta, hogy nem tartja igazságosnak az ítéletet, úgy gondolja, hogy nem kezelik egyenrangú félnek a pályán.

"Köszönöm, azt hiszem, jó irányba halad az életem! Képes vagyok már határt szabni az indulataimnak és ártani sem szeretnék senkinek sem! Elindultam egy jobb úton!

Ami viszont fáj az az, hogy a pályán sokszor nem tekintenek rám egyenrangú félként. Én a pályára Széki Attilaként lépek és nem Curtisként!

A munkám miatt azonban sokan mossák össze Curtis karakterét Széki Attiláéval, pedig a focipályán mindenki azonos és egyenrangú, velem mégis sokszor tesznek kivételt. A bírók szeretnek Curtisen példát statuálni és elrettenteni a többi játékost a szabálytalanságoktól azáltal, hogy nagyon megbüntetnek.

Ez történt most is, elképesztő, hogy egy évre tiltottak el"

- zárta rövidre a rapper.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.