Megrázó! Ezt tervezte halála előtt Kis Grófo édesapja

Forrás: Instagram/Kis Grófo -
halál Kis grofó koronavírus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy írtuk, Kis Grófo édesapja a koronavírus következtében hunyt el. A zenész lélegeztetőgépre került, majd úgy tűnt, hogy javul az állapota. A család már arra számított, hogy nemsokára hazatérhet, de sajnos a férfi életét vesztette.

A zenész családja gyászol, virrasztást is terveznek Szolnokon a családfő emlékére. Grófo pedig elárulta mi okozhatta édesapjánál a legrosszabbat. Ugyanis tudni lehet, hogy a zenész állapota ingadozott, sőt nemrég még azt hitték, teljesen rendbe jön, állapota ugyanis javulni kezdett.

„Nagyon magas láza volt, az oxigénszintje kezdett alakulni, a levegőbe rendben lett volna, de sajnos jött a láz.." - nyilatkozta megrendülve az énekes a Borsnak.

Kis Grófo édesapja a koronavírus következtében hunyt el Forrás: Instagram/Kis Grófo

Egyik legnagyobb álma sem válhat már valóra Lászlónak nagy dologra készült halála előtt árulta el Bangó Margit.

Ez volt az álma, ami már nem valósulhat meg"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.