Ahogy arról beszámoltunk, Xantus Barbara egy plázában vállalt alkalmi munkát, hogy eltartsa gyermekeit. Ám egy közeli ismerőse elárulta,  a színésznő sokkal könnyebb helyzetben lenne, ha még meglenne nagyapai öröksége, amit elloptak tőle.

„Barbarának volt egy festménye, amit valaki elvitt aukcióra és egy év után sem adta vissza. Helyette egy mázolmányt akart visszaszolgáltatni, egy másik képet, amit a család természetesen nem fogadott el, a sajátjukat szerették volna visszakapni. Mivel ez nem történt meg, rendőrségi feljelentés lett a dologból„ – mesélte egy barát a Ripostnak.

Forrás: FEM3 Café

 „Ez egy Szántó Piroska alkotás, a Csontvázak című festményről van szó. Ez egy nagyon híres alkotás, melyet Barbara még a nagypapájától örökölt. Sok millió forintot nem, de néhány százezer forintot megér a kép, ami a jelenlegi pandémiás helyzetben, sokat segíthetett volna a családnak" – a színésznő ismerőse abban bízik, hogy a cikkek alapján a festmény jelenlegi "tulajdonosa"  értesül arra, hogy jogtalanul adták el neki a képet.