Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy egy 29 éves Vas megyei terhes nő elkapta a koronavírust, miután állapota egyre súlyosabb lett, császármetszést hajtottak végre, nem sokkal azután pedig elhunyt. A kisfiú jól van, januárban mehet haza apukájával a kórházból.

Felfoghatatlan tragédia, amit a Vas megyei újdonsült édesapának fel kell dolgoznia. Feleségénél veszélyeztetett terhességet állapítottak meg, ezért be kellett feküdnie a kórházba. Csakhogy ott két hónap után elkapta a koronavírust, és az állapota egyre rosszabb lett. Császármetszést hajtottak végre rajta a 31. hétben, majd lélegeztetőgépre kötötték a 29 éves nőt. Ám sajnos két hét után elhunyt, így sosem ölelhette magához a babáját.

Elhunyt a 29 éves Vas megyei édesanya, már nem láthatta gyermekétForrás: Shutterstock

Az édesanya a napokban ünnepelte volna a 30. születésnapját.

„Sajnos, te nem láthatod már ezt a csodás kisfiút, akit neked köszönhetek, de ígérem, hogy a lehető legjobb apukája leszek, igyekszem mindent úgy csinálni, ahogy azt együtt csináltuk volna. Mindig emlékezni fogunk rád" - írta a férj a Facebook-oldalán.

A gyerek a körülményekhez képest jól van, viszont édesapja egyelőre nem tudja, hogyan boldogul majd vele egyedül. Lehet, hogy feladja jól fizető állását vagy egy közeli családtag segít majd neki - írja a Bors.