Óriási küzdelem az Exatlonban: megnyert csatát veszítettek el a Bajnokok

Bajnokok küzdelem verseny Kihívók Exatlon
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő versenynapon vannak túl az Exatlon versenyzői, a tegnapi nap folyamán óriási volt a tét. Bár a küzdelem elején egyértelműnek tűnt a végkimenetel, a verseny közepén hatalmasat fordult az állás és végül a Kihívók aratták le a babérokat a pályán. 

Tegnap nagy nyomás nehezedett az Exatlon játékosaira, hiszen a hatalmas volt a tét, a győztes csapat egy hétre elfoglalhatta a luxus villát és egy óriási előnyre is szert tehetett a csütörtöki, mindent eldöntő futamra.

A játék elején a Bajnokok nagyon elemükben voltak, 4-0-ra elhúztak a kékek ellen. Úgy tűnt, hogy a Kihívóknak nem sikerült labdába rúgnia, de valami átfordult bennük és csodával határos módon sikerült 8-8-ra kigyenlíteniük az állást - írja az Origo.

9-8 volt az állás, amikor a legutóbb párbajozni kényszerült Livi Lillával futott a pályán. Mindenki meglepetésére az ügyességi feladaton sikerült legyőznie piros ellenfelét, így ismét a hirtelen halál döntött a csapatok között.

A Kihívóknál Dóri leiskolázta a Bajnok csapat játékosát, Krisztiánt az ügyességi résznél, így végül a Kihívók mehettek vissza a villába és nyerték meg az előnyt.

Elképesztően küzdöttek tegnap az Exatlon játékosai Forrás: TV2

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.