Édesanya lesz az egykori valóságshow sztár, Zsófika. A kismama elárulta, lánya születik majd, akinek már a nevét is tudják.

Anyai örömök elé néz a valóságshow egykori sztárja, VV Zsófika. A fiatal lány anno nem csak a luxusbörtön lakójaként égett az emlékezetünkbe, hanem Rágógumi című dala miatt is megjegyeztük.

Zsófika azonban már nem az a naív kislány, aki akkor volt. Megkomolyodott, és párjával épp családot alapítanak, első gyereküket várják. Zsófi elárulta, kislányt hord a szíve alatt, akit Luca Annának neveznek majd.

Babár vár VV Zsófika, már a pici nemét is tudjákForrás: RTL Klub

A hathónapos kismama elmondta az egyik kereskedelmi csatorna műsorában, hogy nem könnyű számára, hogy párja nélkül kell a vizsgálatokra járnia, de nagyon bízik benne, hogy a szülésnél majd bent lehet. Attól egyébként egyáltalán nem fél, ugyanis nagyon jól tűri a fájdalmat, egyelőre mindenféle gyógyszer és érzéstelenítő nélkül tervezi világra hozni babáját.