Hamarosan bővül Gájer Bálint és felesége, Brigitta családja, ugyanis első gyermekeküket várja a házaspár. A boldogságuk határtalan, alig várják, hogy kezükben tarthassák a picit. 

Tavaly nyáron fogadott egymásnak örök hűséget a népszerű énekes, Gájer Bálint és szerelme, Brigitta. Most pedig újabb örömhírt jelentettek be a nyilvánosságnak, ugyanis úton van első közös gyermekük, akinek az érkezését egy jó darabig titokban tartották.

"Tervezett baba volt. Tisztában voltunk vele, hogy akár több hónapba, rosszabb esetben egy évbe is telhet, mire összejön a gyerek, ezért nem volt bennünk semmi görcsösség. Talán ennek köszönhető, meg hogy éppen a hegyekben pihentünk, és a legnagyobb nyugalom vett minket körül, hogy azonnal megfogant a babánk" - mesélte a Bestnek a leendő édesapa. 

Azt egyelőre nem tudják,  hogy kisfiú vagy kislány lesz a baba, viszont mindennél jobban várják a pici érkezését.

"Csodálatos élmény volt először hallani a szívhangját vagy látni őt az ultrahangon. Rövidesen az is kiderül, hogy fiú lesz-e, vagy lány. Eddig viszonylag kevés babaholmit vettünk, de a legkedvesebb barátainktól kaptunk egy fiú- és egy lányruhát is, amikor megtudták, hogy Brigi állapotos" - mesélte örömmel az énekes.