Kiderült Jennifer Aniston és Brad Pitt szextitka: nem semmi, amit a színésznő tett

Forrás: Instagram/jenniferaniston
Forrás: Instagram/jenniferaniston -
Brad Pitt szex kapcsolat Jennifer Aniston
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meglepő dologra derült fény nemrég Jennifer Annitson és Brad Pitt kapcsolatáról. Mint kiderült, a színésznő nem adta könnyen magát a sármos színésznek, akinek hónapokat kellett várnia az első együttlétre. 

Jennifer Aniston és Brad Pitt igazi álompárnak számítottak Hollywoodban, nagyon sok embert ledöbentett, amikor 2005-ben eldöntötték, hogy elválnak és külön folytatják tovább.

A két tehetséges színész 1998-ban ismerkedett meg egymással, a szerelem pedig akkora volt, hogy az első találkozás után öt hónappal Pitt meg is kérte Aniston kezét.

Forrás: OK! Magazine

Amiről azonban eddig senki sem tudott, hogy a

színész úgy kérte meg szíve választottja kezét, hogy még nem tudta, hogyan fognak működni a hálószobában, sőt, utána még hónapokig csak ábrándozott róla, ugyanis Jennifer kilenc hónap után adta be először a derekát és feküdt le a szívtipróval

- írja a Daily Star.

A pár végül öt évig élt boldog házasságban, Pitt döntött a válás mellett, miután a Mr. és Mrs. Smith forgatásán beleszeretett Angelina Jolie-ba. Végül 2019-ben ők is szakítottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.