Győzike hiába nyújtott békejobbot, testvére nem kért belőle.

Győző és Zsolti tavalyi béküléséből semmi nem volt valódi. A kézfogás és az ölelkezés csak a kamerának és a pénzről szólt.

Gáspár Győző, GyőzikeLife TV

A békülés hatvan percig tartott, vagyis addig, amíg ott volt a fotós és az újságíró. Azóta nem láttam őt, pedig nagyon boldog voltam, hogy végre együtt töltjük az ünnepeket.

– kezdte a Borsnak Győzike, aki azt is elárulta, hogy azonnal szólt Evelinnek, hogy kezdje el szervezni a szentestét, mert a testvére és a családja is velük lesz, de Zsolti még csak vissza sem hívta őt.

Be kellett látnom, hogy a nagy békülés csak a pénzről szólt! Ezért akart békülni! Elhittem, hogy a közös interjú után minden rendben lesz köztünk, de Zsolti csak azt az 1 milliót látta maga előtt, amit tiszteletdíjként kaptunk. Csak csendben jegyzem meg, hogy azóta sem hozta át a részem, de még csak a postaládába sem dobta be. Ennyiért adta el a testvérét...

– mondta szomorúan és csalódottan Gáspár Győző.