Sok pénzzel húzták le az autista kisfiát egyedül nevelő magyar zenészt

Forrás: koncertiroda.hu -
autizmus Knapik Tamás alapítvány gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Knapik Tamás a Fiesta együttes alapítója két évig egyedül nevelte autista kisfiát. A zenész elárulta, sok alapítvány visszaélt a helyzetével, és csak lehúzták őt nagyobb összegekkel.

A Fiesta zenésze nyíltan beszél arról, hogy négyéves kisfiánál autizmust diagnosztizáltak még kiskorában. Knapik Tamás ráadásul két évig egyedül nevelte a gyereket, párjával most sikerült rendezniük újra a viszonyukat.

A Life TV Ébredj velünk! című műsorában elmondta, nincs könnyű helyzetben.
„Mi szülők, akik autizmussal élő gyermeket nevelünk, magunk tapossuk ki az utat, amin járunk, mivel nincs igazán konszenzus abban a tekintetben, hogy melyik módszer a leginkább hatásos a gyermekeink fejlődése szempontjából. Én azért is beszélek erről nyilvánosan, mert ahányszor megjelenek egy műsorban, vagy a témáról szóló cikkben, mindig érkeznek megkeresések és javaslatok más szülőktől" – árulta el a zenész.

Knapik Tamás sokáig egyedül nevelte autista kisfiát. Forrás: koncertiroda.hu

Tamás elmesélte, nem egyszer előfordult, hogy az alapítványok ahelyett, hogy segítettek volna neki, csak lehúzták pénzzel.

Azt tapasztaltam, hogy akadnak olyan alapítványok, amelyek csak a pénzt veszik el a szülőktől, de valójában nem nyújtanak hatékony segítséget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.