Ahogy mi is megírtuk, Szabó Franciska komoly lábsérülést szenvedett a hét legfontosabb végjátéka során. A lányt mentő vitte el és csapattársai is nagyon aggódtak érte.

A cselgáncsozó bajnok, Szabó Franciska komoly sérülést szenvedett a csütörtöki végjáték során, így kérdéses, hogy tudja-e folytatni a versenyt. Az egyetlen jó dolog ebben a balszerencsében, hogy csapattársa Szabó Ákos nagyon felkarolta a lányt. Ágyba viszi neki a vacsorát, beszélgetéssel és öleléssel próbálja enyhíteni a lány testi-lelki fájdalmait.

Francinak nagyon jólesik, hogy meglátta Ákos aggódó és törödő oldalát és el is érzékenyült a beszélgetés közben. Ákos próbálta jól kezelni a helyzetet, bár elmondása szerint nem kommunikál jól ilyen téren. A versenyt igyekszik érzelem nélkül megélni, hisz a verseny az verseny, de a baráti viszonyok megnehezítik a helyzetét.