Engedd, hogy segítsenek! Totemállatok és jelentésük

önismeret kibeszélő magazin totemállat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fontos leszögezni, hogy a kedvenc állatod nem biztos, hogy a totemállatod. Sőt, lehetséges, hogy épp egy olyan áll melletted születésed óta, amitől félsz, viszolyogsz, vagy a lehető legtávolabb érzed magadtól, már, ami a fajtáját illeti. Az is elképzelhető, hogy a te totemállatod egy képzeletbeli lény.

A totemállatok szerepéről korábban már írtam, de most röviden összefoglalom:

A totemállatod vagy az álmaidból ismerheted meg, vagy meditáció révén fedezheted fel. Tekinthetjük egyfajta szellemi lénynek is, ami születésedkor csatlakozik hozzád, hogy feltétel nélküli szeretetével, osztatlan figyelmével, jellemével segítsen neked, tanácsod adjon, gyógyítsa a lelkedet és társad legyen az önismeret, önfejlesztés útján.

Az, hogy számodra mit jelent a saját totemállatod, egy tanulási, megismerési folyamat révén derülhet ki, ami fokozatos és folyamatos. Ám vannak olyan jellemzők, amik alapvetően hozzájuk tartoznak. Ezeket mutatom most be.

Szarvas

Sok kultúrában szent állatként tisztelték. Ő az, aki elsősorban a formálódást és az átalakulást képviseli. Életedben tehát nagy szerepet játszik a változás, az új helyzetek kezelése, az alkotás – ami nem feltétlenül képzőművészeti területre értendő.

Oroszlán

Ő az állatok királya, az uralkodás és egyben a Nap szimbóluma is. Erőt és kitartást ad, segít átvészelni a nehéz időszakokat, amikből rengeteg lesz az életedben. Ugyanakkor a hatalom megszerzésében is társra lelsz benne, de ez elsősorban nem a mások, hanem a saját életed irányítása feletti hatalmat jelenti.

Forrás: Shutterstock

Sas

Amennyiben az oroszlán az állatoké, úgy a sas a levegő királya. Magasan repülve és remek szemének köszönhetően mindenre kiváló rálátása van. Melletted áll a fejlődésedben, miközben segít, hogy a részletekre is jusson elég időd, energiád.

Kígyó

Sokan félnek tőle, hiszen a legtöbb fajtája veszélyes, mégis számtalan ősi kultúrában mitikus lényként tisztelték. Totemállatként a tudás megszerzésére ösztönöz, amiket elmélyíti benned, hogy bölcsesség formában tovább adhasd. Amennyiben ő áll melletted, lehetséges, hogy életed során többször is szembe kell nézned komoly betegséggel, netán a halállal.

Farkas

Sokaknak a vadság, a veszély és a kegyetlenség jut az eszükbe, de a falkában élő és vadászó farkas totemállatként mégis komoly bensőséges erőt jelent. Hihetetlenül alkalmazkodó állat, aki segít a családi kapcsolataidban és a szociális életben való eligazodásban. Ugyanakkor a bátorság, a lojalitás és bizonyos esetekben az önfeláldozás is hozzá társítható.

Forrás: Shutterstock

Unikornis

Képzeletbeli lények is szegődhetnek melléd, így akár sárkány, griff vagy sellő is lehet a totemállatod. Az unikornis, vagyis az egyszarvú egyértelműen a spiritualitást, a szellemi érzékenységet jelenti – hiszen szarva a harmadik szem helyén található.

Ebből a pár példából is jól látszik, hogy a totemállatokat érdemes valós állati formájuk viselkedése vagy a hozzájuk társított tulajdonságaik alapján nézned, és mögé tartalmi jelentést tenned. Természetesen az se véletlen, ha számodra más jelentéssel is bír a saját totemállatod, hiszen születésed óta veled van, hatást gyakorolt rád, épp csak nem tudtál róla, és nem tudtad tudatosan használni.

A segítségéhez nem kell körbevenned magad a totemállatod képével, plüss, műanyag vagy bármilyen más anyagú figurájával, de erősíthet, ha van valamilyen tárgyi formája, ami mindig veled van.

Nyitókép: Shutterstock.com

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.