Meglepő kijelentést tett Howard Donald, a Take That egykori énekese egy interjúban. Szerinte a banda összes legendás slágere sz*r, és ő nem ilyen zenéket szeret.

A '90-es évek egyik legnépszerűbb fiúbandája 30 éves jubileumát tervezte megünnepelni a járvány után azzal, hogy újra összeállnak. Ám nem biztos, hogy ez megvalósul a rajongók nagy bánatára.

Howard Donald ugyanis meglepő kijelentést tett az Events that Made Me adásában. A műsorvezető megkérdezte, hogy melyik a kedvenc dala a bandától, mire ezt válaszolta:

„Egyiket sem szeretem, mindegyik sz*r. Én nem ilyen zenéket hallgatok otthon. Van tizenöt ládányi bakelitlemezem, az 1980-as, 1990-es évek elektronikus zenéivel" – hangzott a sokkoló válasz.

Howard Donald (jobbra) szerint az összes Take That szám borzalmasForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Axel Heimken

Úgy tűnik, a sztár tulajdonképpen csak a pénzért énekelt a legendás együttesben, de nem igazán élvezte. Howard Donald mindenesetre közel 30 millió fontot köszönhet ezeknek a slágereknek, melyeknek nagy részét Gary Barlow írta.

„Mindig arra törekedtünk, hogy az emberek úgy menjenek haza a koncertekről, hogy azt mondják: 'ez fantasztikus show volt, megérte a jegy árát!' Persze, ehhez komoly befektetés szükséges, amelyet utána ki kell termelni, sőt, haszon is kell. Ha jó a buli, azok is élvezik, akik a zenédet nem kedvelik" – folytatta az énekes.

A rajongók nem igazán díjazták az őszinteségét, többen felháborodtak, és azzal vádolják, mindent csakis a pénzért csinált. Sokak szerint így már sohasem fog összeállni a Take That – írta a Metro.
A banda többi tagja egyelőre nem reagált Donald kijelentésére.