Nyilvános szoptatás miatt kergettek el egy anyukát a strandról

Forrás: Dreamstime -
szoptatás nyilvános szoptatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stephanie Ellingson-Buchanan csupán meg akarta szoptatni kisbabáját, ám ez a strand népének nem igazán nyerte el a tetszését. 

A minnesotai anyuka konfliktusa akkor kezdődött, amikor Stephanie-t egy vendég megkérte, hogy takarja el magát szoptatás közben, mivel gyerekek is vannak a strandon. Erre a nő nem volt hajlandó, mivel a minnesotai törvények szerint ott és akkor szoptat, ahol csak akar - írja a cafemom.

IIllusztráció Forrás: Dreamstime

Nem sokkal később a strand egyik alkalmazottja kérte meg az anyukát, hogy vagy takarja el a kebleit, vagy menjen az öltözőbe szoptatni. Stephanie neki is elmondta, hogy ismeri a jogait, és nem fogja elrejteni magát mások elől. Erre az alkalmazott elment, majd rendőrrel tért vissza, és az egész családot megkérték, hogy távozzanak. Nem volt visszaút, el kellett hagyniuk a strandot, amiért egy anya meg akarta etetni a gyermekét.

Később a strand közleményben fejezti ki sajnálatát az esettel kapcsolatban, ám azt, hogy távozásra szólították volna fel a családot emiatt, tagadták.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.