Adele édesapja nyomorúságos körülmények között halt meg, sosem békült ki lányával

Forrás: AFP/Valerie Macon -
halál apa Adele
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Adele jó pár éve nem áll szóba édesapjával, még az unokáját sem láthatta a férfi, hiába próbált vele kibékülni. Az 57 éves Mark Evans elszegényedve halt meg.

Gyerek volt a sztár, amikor édesapja otthagyta őket. Úgy tűnik, Adele ezt sosem bocsájtotta meg neki, noha a férfi később próbált közeledni felé. Míg az énekesnő karrierje felfelé ívelt, és dúskált az anyagi javakban is, addig apja egyre lejjebb csúszott, és szegényes körülmények között élt.

„Sosem volt ott, amikor szükségem lett volna rá. Ha ez az ember valaha a közelembe jönne, egyszerűen le fogom köpni" – mondta néhány éve Adele.

Adele nem volt hajlandó szóba állni az édesapjával. Forrás: AFP/Valerie Macon

Evens hiába üzengetett lányának, Adele-t ez sem hatotta meg, és valóban nem állt szóba vele többet, annak ellenére sem hogy 2013-ban a férfinál bélrákot diagnosztizáltak. Sőt az unokáját sem láthatta soha.

Az apja utolsó éveit egy lakókocsiparkban töltötte, ahol ismerősei szerint nem is élt, hanem csak vegetált. Végül a napokban 57 évesen elhunyt, de Adele egyelőre nem nyilatkozott a halála kapcsán – írta a The Sun.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.