Az Operettszínház színésze, Mészáros Árpád Zsolt utólag értesült csak arról, hogy az édesanyja kezességet vállalt a szomszédja kölcsönére, ám az illető azóta elhagyta az országot, a pénzt pedig azóta is az idős asszony fizeti.

Csaló szomszéd verte át Mészáros Árpát Zsolt édesanyját.

"Az egyik szomszédja fiának a kezese lett. Mint utóbb kiderült, nem volt minden rendben körülöttük. Amikor a törvény is elkezdte őket cseszegetni, külföldre költöztek"- mondta el a Tények Plusznak a színész.

MÁZS édesanyja azóta kifizette a másfél millió forintos tartozást, ami felett kezességet vállalt, de most további 4 millió hétszázezer forintot követelnek rajta. Az asszony nyugdíjának a nagy részét most levonják.

"Anyukám sírva mondta, hogy kisfiam, még a halálom után is fizetni fogok. Az bántja őt, hogy fizeti ezt a tartozást, hiába kuporgat, hiába az akciós termékeket veszi meg, nem úgy éli meg a két diplomájával és az átdolgozott éveivel a nyugdíjas kort, hogy jól érzi magát. Inkább kifizeti más tartozását, de majd valószínűleg megöröklöm tőle én is"  - dühöngött Zsolt, aki reméli, hogy idővel mégis előkerül az őket megkárosító csaló.