Szadista módszerrel veszi fel a harcot az elhízás ellen ez a találmány

elhízás fogsor mágnes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fogsorba épített mágneses berendezéssel lépnének fel az elhízás ellen az új-zélandi Otago Egyetem kutatói és a brit szakértők. A módszer aggasztó és szélsőséges, ugyanis az alsó és felső őrlőfogakra erősíthető mágnes viselője nem tudja két milliméternél szélesebbre nyitni fogsorát, így kizárólag folyékony táplálékot vehetne magához. 

A szerkezet szellemi atyai szerint azonban nincs gond aggodalomra, a mágnest fogorvos helyezné fel a páciens fogára, ráadásul - úgy vélik - sokkal kevésbé drasztikus ez a megoldás, mint egy belgyógyászati vagy sebészeti műtét, amelyek ma már megszokottnak számítanak az elhízás kezelésében.

"Az a kutatásaink során már kiderült, ennek az eszköznek nincsenek káros következményei, ráadásul a hat ember, akik a dublini vizsgálat résztvevői voltak, két hét alatt átlagos 6,36 kilót fogytak" – idézi a The Sun című brit napilapban nyilatkozó Paul Brunton szakembert a Blikk.

Tény, az elhízás világjárvány, a magyarok pedig sajnos nagyon előkelő helyen vannak a ranglistán. Azonban mielőtt szélsőséges fogyókúrás módszerekben gondolkoznánk, elég, ha csak az életmódunkon változtatunk egy keveset.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.