Árpa Attilánál 2019 márciusában razziáztak a rendőrök, éjjel törtek rá az otthonában. A nyomozók két éven keresztül gyűjtötték az anyagot, a nyomozás végén pedig vádemelési javaslattal továbbították az aktát az ügyészségnek. Árpa állítja, hogy ártatlan, a Blikknek adott interjújában azt mondta, boszorkányüldözés folyik ellene.

Árpa Attila azt mondja, nem téma náluk otthon a drogkerekedelem ügye, lányával, a 14 éves Amirával sem beszélnek erről, és az ügyészségen kívül nem is foglalkozik senki az üggyel. A filmrendező idegességet érez az ügye miatt, főleg azért, mert szerinte már azok is tudják, hogy nem követtett el semmit, akik megvádoltak.

Árpa Attila úgy gondolja, boroszorkányüldözés folyik elleneForrás: LifeTV

"Boszorkányüldözés folyik ellenem. Szerintem is nagyon sok hiba történt és akik hibáztak, úgy próbálják meg eltussolni mindezt, hogy vádaskodnak. Nincs semmiféle bizonyíték ellenem, a házkutatás során sem drogot, sem a kereskedelemre utaló jelet nem találtak. Ehhez képest egy évig követtek, lehallgattak" - mondta a lapnak Árpa.