Már 10 éve nem szerepel Damu Roland a Jóban Rosszban című sorozatban, mégis nagy szomorúsággal fogadta a produkció megszűnését.

A Barátok közt után Magyaroroszág másik sikersorozat is megszűnik: véget ér a Jóban Rosszan. Damu Roland, aki sokáig a sorozat rosszfiúját alakította, a közösségi oldalán búcsúzott:
"Vége! Jóban rosszban. Vége annak a sorozatnak, aminek én alapítótagja és egyik főszereplője voltam. 6 és fél évig álltam a kamerák előtt a Csillagvirág utcában. Szerettem forgatni. Szerettem a szerepemet. Szerettek a nézők.(...) Kiváló kollégákkal forgathattam és nagyszerű rendezőkkel. Én fejet hajtok a csodálatos stáb előtt. Amikor elindult a sorozat, fél év után meg akarták szüntetni. Kiss Péter, Bányai Gábor, Somorjai Tibi kitartó munkájának és a nézők szeretetének köszönhetően tartott idáig. Én 2010. november 17-én forgattam utoljára a sorozatban. Aztán engem ártatlanul lecsuktak, a csatorna kirúgott. Tudom, hogy szó volt róla, hogy majd visszatérek, de a politika közbeszólt. Amikor megtudtam, hogy megszünik a sorozat, sírtam, bőgtem. Pedig már 10 éve nem játszottam benne.
Nehéz ezt szavakba önteni, de valami megtört, elszakadt és nem lesz többé. Én Várnagy Előd a gonosz, rosszfiú szerepének köszönhettem rengeteg munkát, sikert" - írta a Facebookon Damu Roland.

Damu Roland megható sorokkal búcsúzottFotó: Margitay Klára/Life.hu