Nagyobb a baj, mint gondoltuk: áron alul, sürgősen eladó L. L. Junior luxusháza

Törökbálint L. L. Junior ingatlan szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk L.L. Juniortól elköltözött felesége és magával vitte kislányukat is. Azonnal elkezdődtek a találgatások, mi vezetett idáig. Egy ismerősük arról beszélt, Kinga szülés utáni depresszóban szenved, de volt, aki úgy vélte, nem végleges még ez a szakítás. Most azonban úgy tűnik, az ügy komolyabb, mint ahogyan elsőre gondolni lehetett, a zenész ugyanis árulja közös otthonukat. 

A Bors kiszúrta, hogy délután megjelent egy hirdetés az ország egyik legnagyobb ingatlankereskedő portálján, ott Juniorék eladó háza látható. Többen felkapták rá a fejüket, mert azt tudni lehet, hogy a törökbálinti Tükörhegyre néző ház a zenész nagy álma és büszkesége is volt.

Az örökpanorámás, 240 négyzetméteres, háromszintes, két fürdőszobás, hatteraszos, kétgarázsos ingatlant áron alul 280 millió forintért dobták piacra, amiből arra lehet következtetni, sürgősen szabadulnának tőle.

A lap kereste L.L. Juniort, aki nem tagadta, eladó az ingatlana, de ennél többet nem mondott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.