Kísérteties a hasonlóság a két hete, Újpalotán történt és a tavalyi pécsi bankrablás között. A két eset módszere, ideje, de még a technikája is megegyezik, így nem kizárt, hogy azonos rabló követte el a két bűntettet. 

Két hete Újpalotán raboltak ki egy bankfiókot. A rabló egy szalmakalapban és piros táskával tért be a bankba és megvárta, amíg minden bezár. Ezután fogott fegyvert, vagy annak látszó tárgyat a bankosokra, akik a pánikgombbal értesítették a rendőrséget. Hiába értek oda hamar a hatóság emberei, a férfi BKV-val menekült el a 3 millió forinttal együtt.

Ez a bankot rabolta ki a szalmakalapos rabló a 15. kerületben.Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy biztonságtechnikai vonalon dolgozó olvasó hívta fel a Bors figyelmét arra, hogy az eset kísértetiesen hasonlít a tavalyi újpalotai bankrablásra, mely máig megoldatlan. A pécsi rabló tavaly májusban sétált be a Komlói út egyik takarékjába, méghozzá több réteg ruhába beöltözve, szájmaszkban, és szintén több millió forintot zsákmányolt, majd az újpalotai rablóhoz hasonlóan nyomtalanul eltűnt.

A két rablás kísértetiesen hasonlít egymásra: módszerei, ideje és technikája is megegyezik. A Bors megkérdezte a rendőrséget, hogy vizsgálják-e a két eset közötti összefüggéseket, azonban ebben a kérdésben nem adtak tájékoztatást.