Koronavírus-fertőzés miatt elmarad a Boney M. budapesti koncertje

elmarad koncert Boney M lemond
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A legendás popcsapat pár nappal ezelőtt Romániában lépett fel, valószínűleg ott kaphatták el a koronavírust, ami miatt lemondták a szombati budapesti fellépésüket is. 

A koncert a Papp László Budapest Sportarénában lett volna, ahová Boney M. mellett olyan neveket hívtak meg a szervezők, mint Sandra, Sabrina, Silent Circle, Bikini, Zoltán Erika és a PA-DÖ-DŐ.

Péntekre azonban már biztossá vált, hogy a koncertet nem tartják meg.

Elmarad a Boney M budapesti koncertje Forrás: Visual Press Agency/Steph / Visual Press Agency


A Boney M. NSZK zenekar 1975-ben alakult, és azóta ugyan több átalakuláson is keresztülmentek, de a sikerük 45 éve töretlen.

A zenekar vezetője, Liz Mitchell néhány nappal ezelőtt még boldogan posztolt Facebook oldalára a magyarországi fellépésről, ám a koronavírus keresztülhúzta a számításait.

A Bors úgy tudja, hogy az énekesnő és a stáb többi tagja egy romániai fellépést követően fertőződött meg. A zenészek állapota kielégítő, de két hétig nem mehetnek közösségbe.

Nemrégiben a Kiscsillag zenekar tagjai is lemondták néhány koncertjüket koronavírus megbetegedés miatt: Elkapták a koronavírust a magyar zenekar tagjai: elmaradnak a koncertek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.