Hónapok óta tart Esztergályos Cecília kálváriája, ami azzal indult, hogy kiugrott a színésznő csípője. A művésznőt háromszor is meg kellett műteni, szerencsére már hazaengedték a kórházból és otthon lábadozik.
Esztergályos Cecíliát júliusban műtötték meg először, amikor egy rossz mozdulatnak köszönhetően kiugrott a csipője. Szeptember végén ismét kés alá kellett feküdnie, ugyanis rosszul lett a színpadon és azonnal kórházba kellett szállítani. Majd egy héttel ezelőtt ismételten kórházba került.

A csípőm a tapsrend közben ugrott ki, amikor egy felnyújtott csokor virágot vettem át. A mentők érkezésééig két kollégám tartott. Az ápolók visszarántották a csontot, így aznap nem kellett műteni. Másnap haza is mehettem a kórházból, annyira jól voltam, hogy a kocsimat még haza tudtam vezetni a színházból. Otthon a konyhában viszont újra megtörtént a baj. Léptem kettőt: nem ugráltam, nem hajoltam előre, de összeestem ugyanúgy, mint előző este"
- mesélte a színésznő a Blikknek, aki nagyon hálás a rengeteg szeretetért, amit kollégáitól kap, akik csak azt szeretnék, hogy gyógyuljon meg miharabb. A leghálásabb azonban mégis csak férjének, aki ebéddel fogadta, amikor hazatért a kózházból és mindent megtesz azért, hogy a színésznő jobban érezze magát.
Még mindig nem tudom feltenni a lábam kényelmesen, ez azért rányomja a hangulatomra a bélyegét. Figyelnem kell arra, hogy a két lábam ne érjen össze. De majd kigyakorlom"
- tette hozzá Esztergályos Cecília, aki szerencsére nem veszítette el az optimizmusát és derűs hangulatát.