Elképesztő, mennyit változott 10 év alatt Kocsis Tibor: mintha nem is ugyanaz az ember lenne

Kocsis Tibor életmód testépítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekes tíz évvel ezelőtt, 2011-ben nyerte meg az X-Faktort, ám a közönség régebbről is ismerheti őt. Első tévés szereplése 2003-ban volt: a TV2 tehetségkutatójában, a Megasztárban tűnt fel, ám akkor nem jutott be az élő adásokba. Miközben az elmúlt évtizedben kissé a háttérbe vonult, rengeteget változott.

Kés alá feküdt és átesett egy olyan szépészeti beavatkozáson, aminek során korrigáltatta elálló füleit. Azonbann nem ez az egyedüli változás: az utóbbi pár évben életmódot váltott és közel harminc kiló izmot szedett magára. A legtöbb Instagramra felkerült fotóját az edzőteremben készítette. A kemény munkának pedig meglett az eredménye, szinte rá sem ismerni Kocsis Tiborra!

Kocsis Tibor 2011-ben és mostanság Forrás: RTLKlub, Instagram/kocsistibo

A tehetségkutató alatt 75 kilót nyomott, ez a szám ma már lassan inkább háromjegyű a sok edzésnek köszönhetően. Tibor joggal lehet büszke arra a formára, amit kitartásának köszönhetően elért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.