A rizs lehet a méz, a tej és a liszt alternatívája

Forrás: Shutterstock -
rizs életmódváltás rizsital magazin rizsszirup rizsliszt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Táplálkozásunk egyik alapköve a rizs, ami az emberiség több mint hatvan százalékának a fő eledele. Rengetegszer használjuk, és míg egykoron csak az A és B fajtáját lelhettük fel a boltok polcain, ma már a bőség zavarával küzdünk.

Árusítanak előgőzölt, valamint zacskós rizst, fehéret és barnát, hosszú és kerek szeműt, sushihoz valót, a basmati, jázmin, vad és fekete jelzőkről pedig már ne is beszéljünk. Sajnos a hazai rizsfogyasztás elmarad nemcsak a világ élvonalától, de a kontinensen is hátrébb helyezkedünk el. Még mindig előnyben részesítjük a tésztát és a krumplit, a magyar konyha megkerülhetetlen elemeit, annak ellenére, hogy nemcsak a keleti ételek, hanem a tudatosság és a mentes élet is egyre jobban előtérbe kerül itthon is.

Ha a rizsről kérdezzük az embereket, talán nem meglepő, hogy sokaknak a köret jut róla eszébe. Sokáig én sem gondoltam volna azt, hogy a rizibizi fő összetevője kiválthatja a mézet és alternatívát nyújthat a tejjel szemben!

Rizsital

Igazi főnyeremény a laktózérzékenyek, tejallergiások számára. Ma már szinte minden boltban megtalálhatjuk a tejhelyettesítőket, a magtejektől a gabonaitalokig széles a választék. Az egyik legkedveltebb alternatíva a rizsital, amelynek a tejhez hasonlóan tartalmaz kalciumot, ellenben nem túl magas a kalóriaértéke.

A tejet 100%-ban helyettesíthetjük vele. Felhasználhatjuk süteményekbe, krémekhez, levesekhez, kakaóhoz vagy akár kávéba is önthetünk belőle. Az íze még a natúr változatnak is édeskés, ebben hasonló a laktózmentes tejhez.

Forrás: Shutterstock

Rizsszirup

A tökéletes mézhelyettesítő. Nemcsak az állaga, de még a színe is emlékeztet rá, az íze pedig egyenesen mennyei. Az előállítása során a rizs keményítőtartalmát bontják le cukorrá, ezért sem diétázóknak, sem cukorbetegeknek nem ajánlott. Mégis remek alternatívája lehet a méznek, ugyanis fruktóz-, azaz gyümölcscukormentes.

Felhasználhatjuk sütemények édesítésére: ahány kanál mézet ír a recept, ugyanannyi rizsszirupot használjunk. Remekül illik zabkásához, ázsiai ételekhez, szószok elkészítéséhez, vagy például a mézeskalácsba.

Forrás: Shutterstock

Rizstejszín

Bármilyen tejszínes receptet is szemeltek ki a tejallergiások, ma már nem kell lemondaniuk róla. A boltok polcain fellelhető rizstejszínek ugyanis pontosan azt a funkciót látják el, mint tejből készült társaik. Az ételbe főzve pedig fel sem tűnik, hogy nem tejterméket használtunk. Tárkonyos raguleveshez, tejszínes gnocchihoz, kalácstésztába remek választás. Egyvalamire azonban nem alkalmas, ugyanis lehetetlen önmagában habbá verni.

Forrás: Shutterstock

Rizsliszt

A gluténmentes életet élőkön is segít a rizs. Miközben a tejet gond nélkül kiválthatjuk vele, addig a rizsből készült liszt nem tudja egy az egyben helyettesíteni a búzalisztet. Nem tartalmaz ugyanis glutént, ezért önmagában lehetetlen belőle kenyeret vagy tésztát sütni.

A búza egyik fő összetevője a sikér nevű fehérje, amely szerepet játszik a tészták, kenyerek szerkezetének kialakításában. Egy olyan rugalmas anyag, amely a víz és a dagasztás hatására hálót képez és ennek köszönheti a kenyér a szivacsos jellegét.

Mivel ez a képesség hiányzik a rizslisztből, így csak más lisztekkel keverve tudjuk sütésre használni. Az élelmiszeripar képes rizsliszt alapú kenyereket, tésztákat előállítani, mesterségesen, de természetes anyagokkal pótolva a sikértartalmat.

Forrás: Shutterstock

Rizspehely

A zabpehelyhez hasonló, kilapított, de előfőzött „készítmény" a rizspehely. Annak köszönhetően, hogy előkezelt állapotban kezdünk vele dolgozni, könnyen emészthető. Használhatjuk zabpehely helyett kásákhoz, de alkalmas köretnek, granolák vagy házi készítésű müzliszeletek alapjának.

Forrás: Shutterstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.