Elképesztő! Levideózták a Loch Ness-i szörnyet, ráadásul nem volt egyedül

Forrás: Getty Images/Keystone -
kép Loch Ness-i szörny kutatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ír származású férfi már 1987 óta kutatja a rejtélyes szörnyeteget, de most talán bebizonyosodik, hogy fáradozása nem volt felesleges.

Eoin O'Faodhagain már 34 éve kutatja a Loch Ness-i szörnyet, elmondása alapján már több, mint 14 alkalommal látta is a lényt - írja a Daily Star.

Eoin kamerákat helyezett el a tó partján, hogy folyamatosan figyelni tudja a lényt, de mindeddig nem sikerült lencsevégre kapnia.

Most nemcsak lefotózta a szörnyet, de meggyőződése, hogy Nessie nincs egyedül, ugyanis kamerája Nessie mellett egy másik titokzatos alakot is rögzített.

„A legutóbbi képemen látszódik a legtisztábban a szörny. Úgy gondolom, hogy egynél több szörnyeteg is él a Loch Ness-i tóban" – mondta a férfi.

A Loch Ness-i szörny legendája mindig is megmozgatták az emberek fantáziáját. Évente turisták ezrei látogatnak el a tóhoz, hátha megpillantják Nessie-t a vízben. 2020-ban 13-an jelezték, hogy látták a szörnyet, még egy szonárkép is készült róla - írja a Daily Star.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.