Megdöbbentő tényre hívja fel a figyelmet az ENSZ az illemhelyek világnapján

higiénia mellékhelyiség világnap wc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
2013 óta minden évben, november 19-én ünnepeljük a WC-k világnapját. Ahogy a korábban, úgy idén is az UN-Water, az ENSZ vízügyi és higiéniai koordinációs mechanizmusa határozta meg a WC világnapjának témáját. 2021-ben a világnap témája a „vécék megbecsülése" lett.

Az e köré szerveződő kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a WC-k – és az azokat támogató higiéniai rendszerek – a világ számos részén alulfinanszírozottak, rosszul kezeltek vagy elhanyagoltak, ami beláthatatlan egészségügyi, gazdasági és környezetvédelmi következményekkel jár, különösen a legszegényebb és leginkább marginalizált közösségekben - írja a Travelo.

Világszerte legalább 2 milliárd ember használ széklettel szennyezett ivóvízforrást. Továbbá naponta több mint 700 öt éven aluli gyermek hal meg hasmenésben, amelyet a nem biztonságos víz, higiénia és rossz higiénia okoz.

November 19-e a vécék világnapja Forrás: Shutterstock

A világnap célja az is, hogy felhívja a figyelmet arra a 3,6 milliárd emberre, akik nem tudnak élni az illemhelyiségek adta lehetőséggekkel, mivel nincs WC-jük. Ha egy közösségben néhány embernek nincs biztonságos WC-je, az mindenki egészségét veszélyezteti. A rossz higiénés körülmények szennyezik az ivóvízforrásokat, a folyókat, a strandokat és az étkezési céllal termesztett növényeket, és halálos betegségeket terjesztenek a szélesebb lakosság körében.

A szervezet hisz abban, hogy az egyéneket oktatás, képzések és helyi piaci lehetőségek kiépítésén keresztül képessé teheti arra, hogy a tiszta és biztonságos higiéniai létesítmények mellett támogassák közösségeiket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.