Egymásnak feszültek a Farm VIP játékosai, a piros csapat tagjai harcban állnak egymással

Instagram -
Jolly és Barbi Bódi Sylvi Farm VIP piros csapat sárga csapat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sárga csapatnál egyre nagyobb az összehang, a piros csapatban azonban gyakoriak a feszültségek.

Pénteken kezdődött a termelési verseny. Az ehhez kapcsolódó, termelést segítő játékot a sárga csapat nyerte. A győzelem után a csapat új erőre kapott, egyre nagyobb az összhang és a szeretet közöttük. A feladatuk, hogy levendulás termékeket készítsenek.

"Elégedett vagyok és újra felértékelődött bennem a csapatszellem, hálás vagyok, hogy egy ilyen összetartó és vidám csapat része lehetek" - mondta Oláh Gergő, akit társai megszavaztak csapatkapitánynak.

Szuperák Barbi és Jolly Instagram

A piros csapatnál ezzel szemben több konfliktus is volt, egyre nagyobb a széthúzás. Úgy érzik, Jolly és Barbi inkább különálló egységként vannak jelen, nem a közösség részeként.

"Azt gondolom, hogy ha leülnénk közösen és elmondanánk Jolly-nak és Barbinak, hogy jobban szeretnénk, ha kicsit külön dolgoznának, szerintem ők ezen kiakadnának, miközben jelen helyzetben az egész csapatot veszélybe sodorhatják: ezen is múlhat a győzelem" - mondta Bódi Sylvi, akit rosszul érintett, hogy a szerelmeseknek nem sikerült megoldaniuk a sajtkészítési feladatot.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!


Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.