Tóth Vera is bejutott a Konyhafőnök VIP legjobbjai közé, és bár eddig magabiztosan helytállt a feladatokban, ezúttal akkora volt a nyomás az énekesnőn, hogy kirohant a stúdióból.
A Konyhafőnök VIP csütörtöki epizódjának forgatásán Tóth Vera annyira rosszul lett a rá nehezedő nyomástól, hogy elhagyta a stúdiót. Néhány hete az egyik versenyfeladat közben esett szét, akkor egy Mahi mahi halat kellett feldolgozniuk.
Bár a különleges hal majdnem kifogott rajta, végül fölé kerekedett, és a kapkodás és idegeskedés ellenére sikeresen teljesítette a feladatot, hála Muri Enikőnek, és séfének, Rácz Jenőnek, akik tartották benne a lelket. Ezúttal egyszerre túl sok minden nyomasztotta Verát, és a verseny egy pontján úgy érezte, nem bírja tovább.
Nem volt minden világos a menüsornál, valami teljesen mást kezdtem el csinálni. Tudtam, azon a napon nagyon fontos lenne jól teljesítenem, mert elismert séfek jönnek kóstolni, ráadásul ők a párom, Zoli kollégái, nem akartam leégni előttük. Stresszelt a helyzet és annyira feszült voltam, hogy még az ujjamat is elvágtam, ömlött a vér a kezemből, nem tudtam dolgozni –- mesélte a Blikknek Vera, aki miután fél órán át nem tudott semmit sem megcsinálni, azt érezte, megfullad.
Nem bírtam tovább, összeomlottam, hogy nem tudom elvégezni a feladatot. Egyszerűen nem bírtam a stúdióban maradni, és kifutottam, hogy feladom (...) Hatalmas megfelelési kényszer is volt bennem, ami teljesen megbénított. Nem azért szaladtam ki, mert gyáva vagyok, hanem mert szégyelltem magamat és a teljesítményemet– tette hozzá Vera. Az, hogy az énekesnő végül hogyan visszatért-e a stúdióba, a ma esti adásból derül majd ki.
