Egyedi karácsonyi ajándék ötletek a család bármely tagjának

Forrás:Canva -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
“Egy szép sál mindig öröm” - cseng a fülünkben az Igazából szerelem című film ikonikus mondata minden karácsonykor. Amikor te is érzed, hogy nem kellene újra a megszokott zokni-vörösbor-illatgyertya tengelyen mozogva választani, mégis nyakadon az ünnep, akkor jöhetnek kapóra a következő ajándékötletek.
Forrás:Canva

Van olyan egyedi ajándék, aminek a nagyi, a kistesó és a barátok is ugyanúgy örülnek, ráadásul nem kell a keresgéléssel vesződni? Persze! Összegyüjtöttünk néhány izgalmas, igazán egyedi apróságot, amik egészen biztosan örömet okoznak a szeretteidnek és sokáig eszükbe jutsz majd ezekről az ajándékokról.

1. Különleges, egyedi karácsonyfadísz

A karácsonyfadíszekben az a legszebb, hogy egy évben egyszer, igazán ünnepi hangulatban vesszük elő őket. Lehet, hogy egyik évről a másikra el is feledkezünk róluk, a fára függesztés közben viszont megérintjük őket, felidézzük a pillanatot, amikor először díszítettünk velük, vagy éppen azt, akitől kaptuk. Épp ezért csodálatos ajándék egy különleges kis karácsonyfadísz, vagy egy ünnepi szett ajándékként.

Választhatsz egy kész kerámia díszt, ami a megajándékozandó személlyel közös élményetekre emlékeztet, vagy csináltathatsz egy kis gömböt a közös fényképetekkel. Akár drogériában vagy papír-írószer boltban is találsz olyan gravírozott fa díszeket, melyek szépen mutatnak eredeti színükkel is a fán, de meg is festheted őket, hogy a saját kezed munkájával tedd egyedivé az ajándékot. Bármit is választhatsz, minden évben lesz egy közös, ünnepi pillanatotok.

2. Vászonkép rendelés a közös emlékekből

Forrás : Canva

Tele a telefonod a közös nyaralás fényképeivel? A nagymamánál töltött napok emlékeivel? A legviccesebb partyfotókkal? Ajándékozd ezeket a családtagoknak és a barátoknak kisebb-nagyobb vászonkép formájában!

A Printapic mobilappjába egyszerűen csak feltöltöd a képeket a mobilodról, kiválasztod a méretet és már mehet is a vászonkép rendelés. Kisebb és nagyobb méretek közül is választhatsz, hiszen lehet, hogy a szüleid odalesznek egy A/2-es nagyságú családi képtől, de a barátod viszont inkább a könyvespolcon, diszkrétebb helyen tartaná a közös fesztiválfotótokat.

3. Növényültető készlet személyre szabottan

A cserepes növény nem csak feldobja a lakást, de a bíbelődés a virágokkal segít a hideg télben egy kis tavaszt varázsolni a nappaliba. A növénykedvelő rokonságnak bátran válassz olyan növényültető készletet, akár megspékelve szobanövényekhez való, apró eszközökkel, amely tükrözi a megajándékozott személyiségjegyeit, habitusát.

Vidám gyerekeknek, aktív tinédzsereknek egy jópofa fűfej szórakoztató ajándék lehet, ugyanakkor a hölgyrokonoknak inkább lenyűgöző bonsait vagy egy gyönyörű orchideát válassz. Az urak, akik szeretik a csípős ételeket, kaphatnak egy magról nevelhető chili paprika csomagot. Ne feledkezz meg a háziállatról sem: ha a nagymamának a cicája a mindene, bátran vigyél neki is egy tálca macskafüvet!

Azért, mert közel az ünnep, még választhatsz olyan személyre szabott, figyelmes ajándékokat, amitől igazán szeretve érzi majd magát a megajándékozott. Te pedig boldoggá teheted őket anélkül, hogy a tömegben, céltalanul keresgélnél órákon keresztül!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.