Farm VIP: Póth Dia egyre nehezebben viseli Buzás Dóri modorát: "Én az életben elmennék Dóri mellett "

TV2 -
konfliktus Póth Diána Farm VIP Buzás Dorottya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma sem lesz izgalomból hiány a Farm VIP-ben, ugyanis jön a nagy pénzrablás, amelyben a csapat lehetőséget kap arra, hogy egymillió forinttal növelje a főnyeremény értékét.  Ráadásul a mai adás végén egy újabb Farmgyűlést is kell tartaniuk a játékosoknak, ezúttal arról döntenek majd, hogy ki az, akit az elődöntőben szeretnének látni.

A Farmgyűlés előtt egy meglepetés is várja a TOP5-öt: szeretteik érkeznek hozzájuk, hogy tanácsokkal és pozitív energiával töltsék fel őket – előtte nekik készítenek vásári nyalánkságokat, Zsolti koordinálásával.

Az édességek készítése közben azonban Dia és Dóri között egy kisebb konfliktus is kibontakozott, mivel Dia sérelmezte Dóri modorát, majd a későbbiekben nem nézte jó szemmel, hogy Dóri kivonja magát olyan részfolyamatból, amikhez állítása szerint éppen ő ért.

"Próbáltam javaslatot tenni arra, hogy álljunk neki a feladatnak, és Dóri is elmondta, szerinte hogyan kellene. Nem is ezzel van a baj, de

az ő hangjában valahogy soha nem a segítő szándékot érzem, hanem a kioktatást, és a kettő között óriási különbség van, és ez szerintem nem segítség"

- mondta el őszintén Dia, majd hozzátette: nem bánja, hogy hamarosan véget ér a játék.

Farm VIP: Dia és Dóri között egy kisebb konfliktus alakult ki TV2

"Nagyon örülök, hogy eljutottunk a TOP5-be, de közben boldog is vagyok, hogy ennek lassan vége. A való életben olyan emberekkel vagyunk körülvéve, akiket én választottam, és akik engem választottak, ezért működik jól a barátságunk.

Itt viszont olyan emberekkel lettünk összerakva, akikről nem mi döntöttünk: én az életben például Dóri mellett elmennék, nem is érdekelne a véleménye. Csak itt nincs lehetőségem rá, együtt kell élnem vele, talán ez a legnehezebb így a játék vége felé."

Hogy végül elkészül-e minden a vendégvárásra, sikerül-e megkaparintania a csapatnak a plusz 1 milliót, illetve melyik három játékos küzdhet meg a csütörtöki dupla adás elődöntőjében, az ma este kiderül.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.