Lezajlott a történelem valaha volt legdrágább válása: ő a világ leggazdagabb elvált asszonya - Fotó

Forrás: 2014 Getty Images/Chris Jackson -
válás vagyon egyesült arab emirátusok Haya Bint al-Husszein
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ismét történelmi fordulóponthoz érkeztünk: lezajlott a világ valaha volt legdrágább válása. Elképesztő, mennyi pénzzel gazdagodott a most már legvagyonosabbnak számító elvált nő.

Haya Bint al-Husszein, az Egyesült Arab Emirátusok alelnök-miniszterelnökének exfelesége azért szökött meg férje elől, mert kiderült számára, mit művelt gyermekei apja a saját lányával.

A válás oka az volt, hogy Haya számára kiderült, mit tett férje egy másik feleségétől született lányával. Latifa 2016-ban, 16 éves korában Ománba szökött, ahol elkapták és visszahurcolták Dubajba. Ezután sokáig bezárva tartották és brutálisan megkínozták.

Haya mindenről tudomást szerzett, és azóta rettegett, hogy ugyanaz történik vele vagy a gyermekeivel, ezért döntött a szökés mellett.

Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum, Princess Haya bint Al Hussein Forrás: 2014 Getty Images/Chris Jackson

Az Angliába szökött asszony most 554 millió fontot, vagyis 240 milliárd forintot kapott Nagy-Britannia valaha volt legnagyobb válási egyezsége nyomán – írja a DailyMail.

Haya Bint al-Husszein a jordán uralkodó család sarja. A tanult és a hazájában, illetve a világban is sztárstátuszt élvező nő a 69 éves Mohamed bin Rashid Al Maktum dubaji sejk hat felesége közül volt az egyik - írja a Blikk.

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.