Konta Barbara Hollandiában kezdett új életet Konta Barbara Hollandia Konta Barbara
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Konta Barbara a kultikus Barátok közt 1998-as kezdőcsapatában tűnt fel a képernyőn, és egyből belopta magát az ország szívébe. A színésznő civil foglalkozás után nézett, Hollandiába költözött: a döntés hátteréről a Palikék Világa by Manna YouTube csatornán mesélt.

"Hágában élünk, másfél éve költöztünk ide a családdal, és már nagyon jól berendezkedünk, átvettük a holland életérzést. A férjemmel mindketten megtartottuk a magyar munkánkat. Elhatároztunk, hogy belevágunk egy nagy kalandba: felpakoljuk a gyerekeket, és elvisszük egy olyan helyre őket, ahol szeretnénk, hogy felnőjenek. Ahol más dolgokat tapasztalnak, kicsit megbolygattuk a komfortzónánkat" – kezdte Barbara, aki hosszú évekkel ezelőtt hátat fordított a média világának.

– mondta az egykori színésznő, akinek 13 éves nagy és 4,5 éves kicsi lánya is másfél év után folyékonyan beszél hollandul, férje pedig még a kiutazás előtt, otthonról tanulta meg a nyelvet.

A családból egyedül Barbara nem sajátította el még a hollandot, de az ő tervei között is szerepel.

Mindenki meglepetésre hátat fordított a médiának Forrás: Sportklub

Barbara arról is mesélt Palikéknak, hogy természetesen értesült róla, hogy sok-sok év után nemrég véget ért a Barátok közt, amelyre a mai napig jó szívvel tekint vissza, azonban szeretné már maga mögött hagyni a múltnak ezt a részét.

Azért is érzem magam itt nagyon jól – azon kívül, hogy szeretem ezt az országot, a mentalitást, az embereket, a kultúrát –, hogy hiába volt nagyon régen, hogy az ország Eszterkéje voltam, ez rajtam maradt. Egy idő után ez engem már inkább frusztrált, mint örültem neki.

"Nagyon örülök, hogy sok pozitív visszajelzést kaptam, az emberek szerettek, tényleg csak jót kaptam, de ebből nagyon szeretnék kilépni. Idén negyvenéves lettem... Szeretek úgy bemenni itt a közértbe, hogy senki nem tudja, hogy ki vagyok, ez üdítő érzés" – magyarázta Barbara, aki saját bevallása szerint egy dologban nagyon jó: az újrakezdésben.

Konta Barbara a külföldön élés nehézségeiről is vallott a Palikék Világa by Manna csatornán.

A teljes adás az alábbi linken érthető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.