Nehéz időszakon van túl Janicsák Veca. Elvált férjétől, Jancsó Ábeltől, és az utóbbi években több súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie.

Janicsák Vecánál 2020-ban méhnyakrákot diagnosztizáltak, majd autoimmun betegség is kialakult nála, és mélyvénás trombózisa is lett.

"Az orvosom megkérdezte, akarok-e még gyereket, ha úgy döntök, ez lett volna az utolsó lehetőségem, de egyáltalán nem volt biztos, hogy sikerülni fog. Nem akartam kitenni magam újabb megpróbáltatásoknak, a kislányomnak szerettem volna adni minden időmet. A nagyon hosszú, komplikált műtét alatt kiderült, a méhem sajnos nem menthető, el kellett távolítani" - mondta a Glamour magazinnak az énekesnő.

Az énekesnő arról is beszélt, hogy több párkapcsolati probléma után a válás mellett döntöttek:
"Az elmúlt két évben megtanultam elfogadni a segítséget, megtanultam letenni bizonyos terheket. Nem hibáztatom a volt páromat a történtekért, hiszen egy párkapcsolatban mindig kettőn áll a vásár, de az biztos, ha a tested ilyen mértékben jelez, akkor egészen bizonyos, hogy nem vagy jó helyen, vagy nem vagy kellőképpen értékelve. (...) Nekem a válás mellett kellett döntenem, hogy visszanyerhessem önmagam."