Nagyobb luxusra vágyik a norvég tömeggyilkos, ezért másik börtönbe helyezik át

Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand -
tömeggyilkos luxus luxusbörtön börtön Norvégia környezetváltozás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Környezetváltozásra van szüksége, ezért áthelyezik a kegyetlen neonáci tömeggyilkost, de csalódni fog.

Anders Behring Breivik 2011. július 22-én a baloldali Munkáspárt ifjúsági táborában hatvankilenc embert mészárolt le, Oslo kormányzati negyedében pedig gépkocsiba rejtett pokolgéppel nyolc embert ölt meg - írja a Blikk.

A norvég tömeggyilkos, Anders Behring Breivik a tőle megszokott karlendítéssel lépett a bírósági tárgyalóterembe. Emberi jogainak megsértése miatt, a börtönbéli - elviselhetetlennek nevezett - körülményeket kifogásolva perelte be Norvégiát. Hetvenhét embert ölt meg, többeket pedig fizikailag és pszichésen is megnyomorított 2011-ben. Forrás: AFP/Jonathan Nackstrand

A Skienben található Telemark fegyintézetből egy Ringerike településen működő börtönbe kerül, ami nagyjából tíz kilométerre fekszik Utoya szigetétől, ahol a férfi kegyetlen tetteit elkövette.

Breivik 21 éves börtönbüntetését tölti, ami Norvégiában a maximálisan kiszabható szabadságvesztési tétel, ám ha úgy látják, hogy a 42 éves tömeggyilkos továbbra is veszélyt jelent a társadalomra, a börtönbüntetése korlátlanul meghosszabbítható.

Az áthelyezését azzal indokolják, hogy környezetváltozásra van szüksége, ugyanakkor az ítélet része is, hogy időnként át kell helyezni őt különböző fegyintézetekbe.

A bűnözőt magas biztonsági fokozatú részleggel rendelkező börtönben tartják fogva, magánzárkában, amivel ő elégedetlen, ezért a rossz körülményekre hivatkozva ismét ideiglenes szabadlábra helyezését kérte, ám ezt a norvég bíróság elutasította.

Hogy mire számít a kegyetlen mészáros, nem tudni, ahogy az áthelyezésének pontos időpontját is homály fedi, egy azonban biztos: csalódni fog, ha nagyobb luxusra vágyik, mert új „lakóhelye" a jelenlegihez hasonlóan szintén rendelkezik magas biztonsági fokozatú részleggel. Így legfeljebb annak örülhet, hogy a fegyintézet Norvégia ötödik legnagyobb tava, a Tyrifjorden partján áll.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.