Rubint Réka cáfolja a rágalmakat: "Ez a csapat a reggel kilences edzésemen ugyanúgy mulat, mint este, nulla alkohollal”

buli Rubint Réka farsang botrány alakreform
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hatalmas botrányt kavart Rubint Réka balatonfüredi alakreform tábora, ahol sokak szerint többen nem úgy viselkedtek, ahogyan az egy hotelben megengedhető lett volna. A  történtek után a szálloda tulajdonosa úgy határozott, hogy a Schobert család nem szervezhet több tábort a hotelbe. Rubint Réka ismét megszólalt az ügyben és kiállt a táborozói mellett.

A fitneszkirálynő már több mint száz alkalommal szervezte meg népszerű alakreform táborát. A rendezvényen a sporté a főszerep, de bőven van lehetősége pihenni is a résztvevőknek. Erre az egyik legjobb alkalom az esti buli, ami szinte elmaradhatatlan eleme ezeknek a táboroknak.

"Senki nem meztelenkedett és rohangált ordibálva a folyosón. Meg lehet nézni a kamerafelvételeket, semmi ilyen nem történt. Szerintem a biztosítékot az verte ki a kommentelőknél, hogy ott volt 200, egymást szerető, energiától lüktető ember, akik annyira jól érezték magukat, hogy az elképzelhetetlen azoknak az embereknek. Keddenként a Rozsnyaiban ugyanez van.

Rubint Réka cáfolja a rágalmakat: "Ez a csapat a reggel kilences edzésemen ugyanúgy mulat, mint este, nulla alkohollal" Forrás: TV2

Sajnos vannak olyan emberek, akik magukból indulnak ki és azt gondolják, hogy mindenkinek mattrészegre kell innia magát, hogy tudjon bulizni. Hát ez a csapat nem olyan. Ez a csapat a reggel kilences edzésemen ugyanúgy mulat, mint este, nulla alkohollal"

– magyarázta Réka az RTL Klubnak.

"Úgy vélem, hogy a hotel hibázott azzal, hogy a nyilvánvalóan utánam érkező foglalásoknál nem jelezték a vendégeknek, hogy itt egy 200 fős rendezvény lesz a hétvégén"

- jelentette ki korábban a fitneszguru.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.