Rómeó és Júlia szerep színház előadás Hámori Gabriella
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hámori Gabriella megosztott néhány kulisszatitkot, és bepillantást engedett abba, hogyan készül el egy-egy előadásra.

Bár a színésznő az életben a visszafogottság híve, ha arra van szükség, pillanatok alatt át tud alakulni úgy, hogy szinte alig lehet felismerni. Most egy színdarab miatt alakult át, ugyanis ő játssza a Rómeó és Júlia átdolgozásában Capuletnét.

"Sokszor elmaradt a Kertész utcai Shaxpeare mosó az Örkényben, ma végre újra játszottuk! Életke arcait újfent szétfotóztam. Az előadásban azért jóval többféle arca van neki. Kezdéskor a haj 5 perc alatt kerül rám, a sminket is 5-10perc alatt csinálom. Attól függ, mennyit beszélgetek közben a fodrásztárban. Alapvetően smink nélkül járok vagy nagyon kevéssel, de sok más dolog miatt is a lehető legtávolabbi bolygó nekem Kapulekné Életke eddig a szerepeim közül. Szeretem nagyon megragadni a lényét minden este, mert olyan sok nőt láthatunk, aki ilyen keservesen használódik el, mint ő és megérint a sorsuk" - írta közösségi oldalán Hámori Gabriella.

A kommentelők nem is hagyták szó nélkül az átalakulást: "Ez most beleégett a retinámba!"- írta a poszthoz egy követője. A szintén színész Nagy Sándor pedig csak így fogalmazott: "Aztak....rva..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.