Hiába ítélték el, Kozso nem tartja magát bűnösnek: "Mások helyett kifizettem ezt a tételt"

Forrás: Ámokfutók, Instagram -
jogerős ítélet áramlopás bűnös Kozsó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kozsót április 14-én ítélték el áramlopás és bélyeghamisítás miatt. Bár a pénzbüntetést elfogadta, a Szomorú szamuráj szerzője nem tartja bűnösnek magát. 

Kozso úgy véli, az egész úgy csupán arról szólt, hogy megpróbálták őt tönkretenni, ez azonban nem sikerült.

"Kifizettem egy olyan tételt, amihez közöm sem volt. Mások helyett kifizettem ezt a tételt, ezt az 1 millió valahányszázezer forintot, és innentől kezdve nincs is miről beszélni" – nyilatkozta az énekes.

Kozso Forrás: Ámokfutók, Instagram

Kozsót azzal vádolták, hogy 2013 nyarától a Zöld Teknős Barlangja teaházban lopta az áramot, ezzel pedig 1,7 millió forint kárt okozott a szolgáltatónak. A vádirat szerint megbízott valakit, hogy alakítsa át a villanyórát. A csalást a zenész egyik alkalmazottja jelentette, ő tanúskodott is a tárgyaláson. Kozso végig ártatlannak vallotta magát.

"Az ítélet szerint a terhelt a ténylegesen az ő irányítása alatt működő és általa üzemeltetett vendéglátóipari egységben a hitelesített villamos fogyasztásmérő órát a valós energiafogyasztás leplezése érdekében ismeretlen személy közreműködésével befolyásolta."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.