Se híre, se hamva az esküvőnek: Szegedi Fecsó és Bea között nem téma a menyegző

Forrás: Szegedi Fecsó/Instagram -
esküvő Szegedi Fecsó jegyesség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szegedi Fecsó és kedvese, Bea egyelőre nem tervezik az esküvőt, habár már hónapok óta jegyben járnak.

Szegedi Fecsó és kedvese, Bea tavaly decemberben jegyezték el egymást egy meglehetősen botrányos szakítás után. Sok mélységet és magasságot megjártak kapcsolatukban, de úgy tűnik, sikerült elkötelezniük magukat egymás mellett. Ennek ellenére azonban az esküvőről azóta sem esik szó, mint kiderült, nem tervezik a lagzit, habár korábban azt mondták, Las Vegasban mondják majd ki az igent.

Szegedi Fecsó és Bea még nem tervezik az esküvőt Forrás: Szegedi Fecsó/Instagram

"Las Vegasban lesz majd az esküvő, de akkor szeretnénk odamenni, amikor itthon hideg van, hiszen ott egész évben nagyon jó az idő, így a télből a nyárba menekülnénk. Azonban a február mindkettőnknek elég zsúfolt hónap, ezért úgy tervezzük, hogy a következő télen utazunk ki, és akkor lesz az esküvő" - mondta korábban Fecsó, aki most azt közölte, még nincsenek konkrétumok. "Még nem kezdtük el szervezni az esküvőt, és nem is igazán szoktuk ezt szóba hozni. Ha lesz valamilyen fejlemény, arról örömmel beszámolunk majd" - árulta el a Borsnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.