Összeköltözött szerelmével Kulcsár Edina: "Együtt szeretnénk az életünket leélni"

Instagram -
élet összeköltözés G.w.M szerelem Kulcsár Edina költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kulcsár Edina és G.w.M. kapcsolata új szintre lépett, a szerelmesek ugyanis összebútoroztak. A kétgyermekes sztáranyuka most azt is elmesélte, milyen a közös élet a zenésszel.

Edina és Márk még április végén jelentették be, hogy összeköltöztek. A modell a Reggeliben beszélt arról, hogy teltek az első napok új, közös otthonukban, és elárulta, hányadán állnak most G.w.M.-mel.

"Nagyon jól érezzük magunkat... Eddig is egyébként ahogy az elejétől fogva megtudtuk, hogy együtt szeretnénk az életünket leélni,

már akkor is, amikor a gyerekek nem velem voltak, akkor azért vele voltam, meg mindig megpróbáltuk úgy intézni a dolgainkat, hogy együtt tudjunk aludni, vagy ha nekem volt dolgom ő kísért el, ha neki én kísértem el. Neki sűrűbben volt, mert én mindent lemondtam és elzárkóztam a külvilágtól, de mostmár azért próbálom visszaépíteni, nem akarok semmit elsietni, de nagyon jól érzem így magamat"

- magyarázta a fiatal édesanya, aki új daláról, és a lakásukról is ejtett néhány szót.

Instagram

- tette hozzá a sztármami, aki mindenkit megnyugtatott, hogy attól függetlenül, hogy Márknak rengeteg fellépése van, tökéletesen össze tudják egyeztetni az életüket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.