Testsúlya miatt közösítették ki a magyar énekesnőt: „Elég pufi kislány voltam, ezt többen szóvá tették"

Forrás: Instagram, Mardoll -
kiközösítés Mardoll túlsúly testsúly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az X-Faktor felfedezettje már gyerekként megtapasztalta, hogy milyen kiközösítve lenni. Kortársai sokat piszkálták a súlya miatt, ám ő a bántásból is igyekezett erőt meríteni.

Egy szempillantás alatt ismerte meg az egész ország Catherine Dedericket, azaz Mardollt, aki sajátos színpadi produkcióival és zenei stílusával tette le a névjegyét a hazai zenei életben. Az előadó tisztában van azzal, hogy stílusa sokakat megoszt. Ám olyan is előfordult már, hogy valaki azért kritizálta, mert töri a magyar nyelvet.

Mardoll pufi kislány volt Forrás: Instagram, Mardoll


„Édesapám amerikai és anyukám mindig azt mondta, hogy nem szép dolog úgy beszélni otthon – csakis magyarul – hogy ő ne értse meg. Ezért az lett komfortos mindenki számára, hogy csak angolul beszélünk otthon. Persze mióta ismét Magyarországon élek, próbálom minél jobban megtanulni és beszélni a magyar nyelvet is"
– árulta el a 95.8 Sláger FM-en Mardoll, aki kiskorától 18 éves koráig amerikai oktatási intézményekben tanult, Magyarországon. Bár a nyelv ismerős volt számára, a közeg fogadtatása őt is meglepte.

„Nagyon gyakran cserélődtek az óvoda- és iskolatársaim, mivel sokuk szülei csak időszakosan voltak, dolgoztak itt. Nagyon nehezen éltem meg, hogy kétévente elmentek a legjobb barátaim, nekem ezt nehéz volt elfogadni. Ahogy azt is, hogy mennyit cikiztek a súlyom miatt" – árulta el az előadó, aki igyekezett erőt meríteni a bántásokból is. „Elég pufi kislány voltam, ezt többen szóvá tették. A gyerekek nagyon kegyetlenek tudnak lenni, volt, hogy kiközösítettek a testalkatom miatt. Én igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni és nem foglalkozni ezzel. Mindig is előadóként gondoltam magamra, már kétévesen tánckurzusra jártam, később fellépéseim is voltak. Tudtam, hogy az előadóművészet felé szeretnék menni. Ez tartotta bennem mindig a lelket és végül így is lett, ez lett az én utam."

Mardoll hónapok óta boldog párkapcsolatban él a TV2 felfedezettjével, Hadas Alfréddal. A rapper öt évvel fialatabb az X-Faktor sztárjánál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.