Kárpáti Rebeka nem akar már szerepelni, visszavonul

Forrás: Kárpáti Rebeka -
visszavonulás Kárpáti Rebeka
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kárpáti Rebekáról nem sokat hallhattunk az utóbbi időben, kevesebbet posztolt, mint korábban. Elmondta, hogy ennek mi az oka.

Tavalyi szakítása után nagyon óvja új kapcsolatát Kárpáti Rebeka. Nem akarja megmutatni a párját, szeretné kerülni a nyilvánosságot. Az utóbbi időben sokkal kevesebbet posztolt a közösségi médiában, az Insta-sztorijában pedig elmondta, mi is ennek az oka.

Kárpáti Rebeka visszavonul Forrás: Kárpáti Rebeka

"Egy kicsit demotivált vagyok az utóbbi pár hónapban a munka terén. Valahogy elfogyott az energiám, az ambícióm a social mediás tartalomgyártás, az itteni és az egyéb médiabeli láthatóságom kapcsán. Nem szeretnék már az előtérben lenni, szerepelni. A háttérben azon dolgozom, hogy minél előbb kialakítsak egy olyan életformát, ami nem feltétlenül függ össze szorosan ezzel.Túl sok a bullshit és kezdek telítődni. Lehet, csak azért vagyok ilyen, mert három éve nem voltam a szokásos egyedül lelépek a világ elől tripjeimen. Meglátjuk. De amúgy érdekes, hogy mostanában nagyon sok emberrel találkoztam, aki pont ugyanezt érzi" - válaszolta egyik követőjének kérdésére Rebeka.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.