A hercegné le akarta állíttatni a nővére, Samantha által indított rágalmazási pert, mondván, hogy érzéseket és gyerekkori eseményeket nem lehet vitatni vagy bizonyítani, de a bíróság elutasította kérelmét.

Meghan Markle az Oprah-interjúban olyan állításokat tett, melyek kiverték a biztosítékot a nővérénél. Samantha, Meghan féltestvére szerint húga hazudik, nemcsak arról, hogy egyedül nőtt fel, de arról is, hogy ők ketten mikor találkoztak utoljára, sőt az sem igaz, hogy ő csak akkor vette vissza a Markle nevet, amikor húga Harryvel kezdett randevúzni. 

Meghan MarkleForrás: AFP/Angela Weiss

Ezenkívül hazugságnak nevezte azt is: húgának azért kellett dolgoznia, hogy főiskolára járhasson, mivel az apjuk egy drága, elit magániskolába járatta az egykori színésznőt, és az egyetemi tandíját is ő fedezte. 

Samantha Markle szerint Meghan valótlan állításai miatt nemcsak, hogy nem kapott munkát, de mentális problémákat és fokozott szorongást is okozott neki és férjének.  

Harry herceg felesége szerint Samantha nem mond igazat, ügyvédje pedig az ügyről korábban azt mondta:

„Ez az alaptalan és abszurd per csak egy zavaró viselkedésminta folytatása. Meg fogjuk adni neki a szükséges minimális figyelmet, de ez minden, amit megérdemel."

Meghan Markle megkísérelte leállítani az ellene folyó rágalmazási pert azzal az indokkal, hogy értelmetlen lenne bevonni a bíróságot, mivel az esküdtek nem tudnak döntést hozni arról, hogy két ember mennyire állt közel egymáshoz korábban, sem abban, hogy tényleg úgy érzi-e, hogy egykeként nőtt fel. Ám a bíró elutasította a kérelmét, ahogy az ügyvédi díjak kifizetését is megtagadta Meghantól - írja a US Weekly.