Két évvel ezelőtt jelentette be Jáksó László, hogy távozik a Sláger FM-től és egy időre a média világától is. Az egykori műsorvezető jelenleg programozóként dolgozik és boldog házasságban él immáron négy éve.
Jáksó László visszavonulása óta nagyon keveset nyilatkozik, annyit azonban tudni lehetett róla, hogy mióta távozott a Sláger FM-től, programozóként keresi a kenyerét. Négy évvel ezelőtt a legnagyobb titokban össeházasodott civil szerelmével, akivel azóta is boldogan élnek együtt.

László nemrég kivételt tett és a YouTube-on Palik László műsorában vendégeskedett, ahol többek között arról is beszélt, hogy a médiában eltöltött időszakából a Heti Hetes című műsorra a legbüszkébb.