Szívszorító: világ körüli útra indul a család, mielőtt mind a négy gyermekük megvakul

betegség Vakság világ körüli út gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy ritka genetikai rendellenesség miatt vakságra vannak kárhoztatva egy kanadai család kiskorú tagjai. A szülők mindent megtesznek, hogy a fennmaradó idő alatt a kicsik a világ minél több szépségét megcsodálhassák.

Edith Lemay és Sebastien Pelletier először hároméves kislányukon, Mián vették észre a baljós tüneteket. Nem sokkal később két fiuknál, a hétéves Colinnál és az ötéves Laurent-nél is jelentkeztek a jellegzetes szimptómák. Harmadik fiuk, a kilencéves Leo sem volt kivétel, 2019-ben pedig kiderült: mindannyian retinitis pigmentosában szenvednek, mely idővel a látás romlását vagy akár teljes elvesztését okozza – írja a Blikk.

Miután beletörődtek a szörnyű diagnózisba, a házaspár arra fókuszált, hogy segítsenek gyermekeiknek elsajátítani azokat a készségeket, amelyekre szükségük lesz az életben való boldoguláshoz. Emellett elhatározták, hogy egy évig tartó világ körüli útra indulnak családostól, hogy a kicsik még a látásvesztés előtt minél többet lássanak gyönyörű planétánkból.

Az útjukat Namíbiában kezdték, ahol közelről láthattak elefántokat, zebrákat és zsiráfokat, majd Zambiába, onnan Tanzániába indultak, végül Törökországba repültek, ahol egy hónapot töltöttek. A család ezt követően Mongóliába és Indonéziába utazott.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.